Craziness

Szétnézett a sötét teremben. Nagyjából 50 méter magasan lehetett  a teteje, és mindenhol faborítás volt. Fa volt a parketta, fa volt a falak (emögött viszont határozottan ott álltak a nagy kövek), a lépcső, mely felkínálta neki a biztonságot nyújtó emeletet, szintén fa volt, az asztal, a székek, az ajtók, az ablakok keretei... mindenhol csak fa. Bár ezen nem tudott meglepődni, hisz egy erdőben volt, távol a civilizációtól.

Mögötte a szél becsapta az ajtót, aminek hangjára ijedten rezzent össze, és fordult hátra. Csak a szél volt... Bár saját magát sem tudta ezzel meggyőzni, hisz ő maga alig tudta kinyitni az egyetlen olyan szerkezetet, ami nem fából, hanem vasból volt. Legszívesebben sikítva ugrott volna ki az ablakból, hogy elmenekülhessen, de akkor feleslegesen szökött meg, hogy bebizonyíthassa; semmi keresnivalója az őrültek házában, igenis meg akarják őt ölni.

Ahogy rálépett az első lépcsőfokra, a fa halkan megreccsent a lába alatt, mely most a néma csöndben fülsértően hangos volt. Lassan, félve tette meg a maradék utat az emeletre, folyamatosan attól rettegve, hogy újra meglátja az arcát, hogy újra megpróbálja megölni őt.

A szél befújt az ablakokon, és a magasan függő, megrepedezett csillár kristályait meglengette, melyek csilingelő hanggal érintkeztek. Újra megrezzent, de ezúttal nem volt bátorsága felnézni. Nézz egyenesen előre. Ez csak a szél volt. Ne képzelj oda olyan dolgokat, amik egyértelműek. Csak menj. Jobb. Bal. Jobb. Bal. Újabb reccsenés. Ezúttal már kettesével vette a lépcsőfokokat, minek következtében az egyikre teljes erejéből lépett, az pedig a leghangosabb reccsenéssel szakadt be alatta, és nyelte el a lábát. Hangosan felsikított, és amilyen gyorsan csak tudta, kirántotta onnan jobbját, és felrohant, és berontott egy szobában.

Vele szemben egy franciaágy feküdt. Régi, talán a késő középkori időkből származhatott, már amennyire ő meg tudta az ilyeneket állapítani. Ezzel szemben volt a kandalló, mely mintha megérezte volna, hogy vendége lesz, a lángcsóvák kereszteb-kasul lejtették mágikus táncukat, miközben egyre feljebb nyújtózkodtak. A tetején egy váza réges-rég kiszáradt virágokkal, illetve keretes képek voltak. Odament, az egyiket a kezébe vette, és amint rápillantott, el is ejtette ijedtében. Ő az. Az a férfi aki, üldözi. A fekete-fehér színeket látva a huszadik század közepére, vagy annál korábbra tippelte a kép megszületését.

Nem ért semmit. Az az ember, aki őt üldözi, az talán 30 éves. A kép elkészülése és a mostani idő között 25 év minimum eltelt. Mégis... a képen a férfi teljesen ugyanúgy nézett ki. Az arca, a haja, enyhe borostája, szeme, szája melletti kis gödröcskék, a vonásai, a ráncai... egyedül a tekintete más. A papíron egy életvidám, elégedett, boldog férfi mosolyog a kamerába. Akit ő látott mindig az pedig pont az ellenkezője. A szeméből csak úgy árad a gyilkolási szándék.

Hirtelen zajokat hallott. Az ajtó felé fordult, ahonnan a fa recsegését vélte felfedezni. Itt van. Elkapott. De nem hagyom magam. Mikor kinyílt az ajtó, a férfi egy üres szobát látott maga előtt. A fénykép a kandalló előtt hevert az összetört üvegben, a keretben. Odament, lehajolt hozzá, felvette, és elégedetten elmosolyodott.

Pár héttel később, néhány turista ugyanebben az erdőben sétáltak, és ahogy megpillantották az elhagyatott, tűz áldozataként halt kastélyt, valami odacsábította őket. Az egyik oldalához érve egy nőt találtak ott. Szólongatták, majd megnézték a pulzusát. Már halott volt.

Elmentek térerőt keresni, és rögtön hívták a rendőrséget.

 Két nappal később az ügyet lezárták. Az utolsó aktát rakta a dobozba egy rendőr, melyben ez állt:

„Rachel White, született 1985. Szeptember 19-én, az Idaho állambeli Rexburg-ban, öngyilkosságot követett el. A halál becsült időpontja 2011. Jaunár 12., valamikor az esti órákban. Halál oka: egy nagyjából 30 méter magasan lévő ablakból kizuhant. Sem a fák ágai, sem a nagy avar nem tudták tompítani az esést, így Ms White teljes erővel csapódott a földbe. A koponyája betört, a gerince is eltört, valamint a láb-és karcsontjai is, három bordájával együtt, másik két bordája pedig megrepedt. Továbbá Ms White egy helyi elmegyógyintézet lakója volt, paranoiájára többféle gyógyszert is szedett. Ide 4 éve került be, mondván, hogy egy férfi követi, és többször is megkísérelte megölni. Innen egy hónapja szökött meg, maga után hagyva egy levelet, melyre csak annyit írt: Bebizonyítom, hogy igazam van. R.W.”

A zárójelentést beletette egy borítékba, melyben ott volt minden adata Rachel-nek, a boncnok észrevételei, illetve a bizonyítékok listája. Mindezt belehelyezte a dobozba, mely ott hevert előtte, és már tartalmazta az üggyel kapcsolatos dolgokat, majd a fedelét feltette, és lekapcsolta a lámpákat.